A Magyar Szociális Fórum demokratikus összefogást sürget

Budapest, 2009. június 22. hétfő

 

A társadalmi többség érdekében olyan válságkezelés áll, amely állami beruházásokkal és a szövetkezeti összefogások támogatásával munkahelyeket teremt, véget vet a transznacionális trösztök állami támogatásának, gátat vet a multinacionális cégek korlátlan profitkivitelének, és módosítja az elosztási viszonyokat az alacsony keresetűek, a bérből és a fizetésből élők javára – hangoztatta Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezője Bécsben, az Európai Szociális Fórum hét végén tartott közgyűlésén.

Nem lehet folytatni azon az úton, amely a válsághoz vezetett. Rendszerkorrekciót kell végrehajtani, új társadalompolitikát kell érvényre juttatni a neoliberális gazdaságpolitikával szemben, amely a saját maga által előidézett válság árát a dolgozók fokozott kizsákmányolásával fizetteti meg, és most úgy próbálja átmenteni magát, hogy a nemzetgazdasági fejlődést is feláldozza a multinacionális tőke érdekeinek oltárán – fogalmazott.

Simó szerint a társadalom érdekében álló válságkezelésnek arra kell irányulnia, hogy az eddiginél sokkal jobban kielégítsék a belső piaci szükségleteket, erősítsék a hazai kis- és középvállalkozásokat a külföldi trösztökkel szemben, azaz a nemzetgazdasági fejlődést részesítsék előnyben a globális érdekekkel szemben.

A válságot a demokratikus szabadságjogok megőrzésével kell leküzdeni, nem szabad megengedni szélsőséges körök arra irányuló kísérletét, hogy erőszakkal legyenek úrrá a társadalmi gondokon, és tekintélyuralmi irányba tereljék a folyamatokat. Ahhoz, hogy a válságkezelés demokratikus mederben maradhasson, széles nemzeti demokratikus összefogásra van szükség. A szabadságjogok védelmében a baloldalnak és a demokratikus polgári jobboldalnak meg kell találnia a közös hangot, és fellépést az önkényuralmi tendenciák leszerelésért. A civil társadalomnak nyomást kell gyakorolnia egy ilyen társadalmi koalíció megszületése érdekében – hangoztatta Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezője az Európai Szociális Fórum bécsi közgyűlésén.+++

 

Kiadta: MSZF SZK

06 30 5927371

Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra

E-mail           Oldal nyomtatása        Link küldése