A Magyar Szociális Fórum által összehívott Szociális Kerekasztal résztvevői 2010. július 2-i tanácskozásukon egyhangúlag az alábbi határozatokat hozták:

 

  1. A magyar alkotmányba kerüljön be a lakhatáshoz való jog. Mindenkinek joga legyen a lakhatáshoz, és ennek a jogának érvényt is szerezhessen.
  2. A lakhatási jog megalapozására otthonteremtési programot kell beindítani, különös tekintettel a szociális bérlakások építésére.
  3. Teljes körűen le kell állítani azoknak a kilakoltatását, akik jogszerűen birtokolják egyetlen otthonukat, és önhibájukon kívül váltak fizetésképtelenné. Az államnak meg kell akadályoznia, hogy elvegyék a fedelet azoknak a családoknak a feje fölül, amelyek elvesztették a munkájukat és a megélhetésüket. Ezeknek az embereknek lehetővé kell tenni, hogy bérlőkként akkor is otthonukban maradhassanak, ha elveszítik tulajdonjogukat saját lakásuk fölött.
  4. A Szociális Kerekasztal támogatja a kormány és a parlament minden olyan intézkedését, amely a lakhatási jog törvénybe iktatására, és a lakhatási jog anyagi megalapozására irányul. Felajánlja szociális és szakmai segítségét a hatalom letéteményeseinek, hogy Magyarországon mielőbb valósággá válhasson a lakhatás joga.
  5. Társadalmi részvételt akarunk a kormány és a parlament döntéseinek kialakításában.

 

 

Budapest, 2010. július 2.        

 

 

                                                  

 

Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra

E-mail           Oldal nyomtatása        Link küldése