Szili Katalin kezdeményezése – Magyar Szociális Fórum

Budapest, 2009. november 29. vasárnap

 

    A Magyar Szociális Fórum szervezője azt javasolta a Szili Katalin által vasárnap meghirdetett Szövetség a jövőért kezdeményezésnek, hogy ne szűkítse tervét a baloldalra, hanem széles demokratikus összefogásra törekedjék, mert mindkét oldalon vannak becsületes, jóravaló, tisztességes emberek, és a társadalmi problémák súlyossága megköveteli összefogásukat és együtt munkálkodásukat közös célokért.  Hozzászólásában Simó Endre bírálta azokat, akik „fasiszta veszélyről” beszélnek, közben pedig megfeledkeznek arról a történelmi tanulságról, hogy a szélsőjobboldallal szemben demokratikus összefogásra van szükség.

     Ugyanazon gép mellett dolgozó két munkás közül az egyik ide, a másik oda szavaz, de világosan látni kell, hogy közös az érdekük a megélhetést, a lakhatást, az egészséget tekintve. A Magyar Szociális Fórum nyolc éves tapasztalata pontosan azt bizonyítja, hogy mód nyílik világnézetileg eltérő, politikai hovatartozásukat tekintve különböző emberek összefogására és együttműködésére konkrét társadalmi célokért, mint amilyen a TB privatizációs törvény megbuktatása volt, most pedig rendkívül súlyossá válta megélhetési gondok enyhítése, valamint a kilakoltatások megakadályozása, a lakhatási jog törvénybe iktatása – mondta.

     Simó fontosnak nevezte, hogy Szili Katalin hívő ember, és ezzel képes elősegíteni különböző világnézetűek találkozását. Felhívta a figyelmet az olasz Demokratikus Pártra (PD), mely a kommunisták és a kereszténydemokraták összefogásából született haladó társadalmi célokért. A PD párthelyiségeiben a kommunista Enrico Berlinguer fényképe mellett Aldo Moro kereszténydemokrata politikus fényképe található, jelképeként az előre mutató szövetségi politizálni tudásnak.

     Noha csak megfigyelőként vett részt a vasárnapi tanácskozáson, mert – mint mondta – „az MSZF nem akar takarójává válni egy hiteltelenné vált és a társadalom túlnyomó többsége által elutasított politikának”, Simó felajánlotta, hogy az MSZF kész megosztani a demokratikus összefogással és a dolgozó társadalmi rétegek melletti kiállásával kapcsolatos tapasztalatait mindazokkal, akiket érdekel.+++

 

Kiadta: MSZF SZK

06 30 5927371

Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra

E-mail           Oldal nyomtatása        Link küldése