MSZF-tanácskozás egy új társadalompolitika megalapozásáért

Budapest, 2009. október 18. vasárnap

 

     A válságot nem lehet a neoliberalizmus erőltetésével megoldani. A neoliberális politika további erőltetése a magyar társadalom és nemzet további leépülésével jár, és még jobban kiszolgáltatja az országot a globális érdekeknek – összegezte a Magyar Szociális Fórum-Szociális Kerekasztal szombati társadalompolitikai tanácskozásának lényegét Simó Endre, a fórum szervezője.

     Ez az üzenet nem csak az MSZP-nek szól, hanem a jelenlegi ellenzéknek is. Az a véleményünk, hogy a jelenlegi kormány leváltása szükséges, de nem elégséges feltétele az új társadalompolitikának és a fordulatnak, hiszen a nemzeti szuverenitást tovább korlátozó lisszaboni szerződést minden parlamenti párt aláírta, az országból történő 25 milliárd eurós profitkivonást pedig az ellenzék is elhallgatja – fűzte hozzá Bogár László, Kollarik István és Lóránt Károly közgazdászok előadásai, továbbá a vita alapján. A neoliberalizmussal szakító, a társadalmi többség érdekét szolgáló új rendszerkorrekciós társadalompolitika tudományos-elméleti megalapozása céljából tartott tanácskozáson megállapították: Az ország megtermeli a szükséges forrásokat a növekedéshez, az emberi fejlődéshez, mégsem tudunk fejlődni, mert a források nagy részét kiszivattyúzzák. Ahhoz, hogy ez megszűnjön, és elsőbbséget élvezhessen a nemzeti felemelkedés követelménye, teljesen új gazdasági és társadalompolitika kell. Ennek keretében egy felkészült csapattal ellenőrizni kell a tőkés csoportokkal kötött szerződések tiszteletben tartását, helyre kell állítani az állami költségvetési fegyelmet, és véget vetni annak, hogy a költségvetési összeg tíz százaléka szőrén-szálán eltűnik. Meg kell erősíteni a magyar tulajdonosi réteget, többek között átcsoportosítva az államadósságot tulajdonhoz juttatással. Diplomáciai eszközökkel is bővíteni kell a gazdasági mozgásteret, az EU értésére kell adni, hogy a közösségnek nem érdeke sem Magyarország, sem a feltörekvő többi kelet-közép-európai ország bukása. Újra kell tárgyalni a 25 milliárd eurós profitexportot. El kell kezdeni a globális érdekekről való leválást a médiák, a kereskedelem, a közszolgáltatások terén. Vissza kell szerezni a piacainkat és a nemzeti tulajdont! Vissza kell helyezni pozitív tartalmába a „nacionalizmust” (nemzeti érdeket), a „populizmust” (népért valóságot), és a „protekcionizmust”, azaz a nemzetgazdaság védelmét. Felül kell vizsgálni a külföldi tőkének nyújtott kedvezményeket!

     A konferencián nem gazdasági természetű, de a nemzeti fejlődés szempontjából alapvető fontosságú kérdésként fogalmazódott meg az erős demokratikus állam követelménye, a lelki-szellemi-erkölcsi talapzat erősítése a hazugság és félelem megszűntetésével, hogy az emberek kiálljanak az érdekeikért, nemzeti közösségük érdekéért. „Dacos toppantásra van szükség, ki kell mondani, hogy ebből elég!” – hangzott el.  Hangsúlyt kapott a spirituális-szellemi értékek fontossága a nemzeti talpra állásban. Simó ezzel összefüggésben fontosnak nevezte a KDNP-hez kötődő Keresztény-szociális Műhely és a Református Közéleti és Kulturális Központ részvételét az együtt gondolkodásban, Dr. Frivaldszky Sándor személyében, és Nagy Sándor kurátor, egyházkerületi főgondnok képviseletében. Velük együtt vett részt a tanácskozáson többek között a Történelmi Szociáldemokrata Párt Petrasovits Anna képviseletében, az Antifasiszták Magyarországi Demokrata Pártja Hídvégi Tibor elnökkel, a Kereskedelemi Dolgozók Független Szakszervezete Bubenkó Csaba elnök, a Vasútegészségügyi Dolgozók Szakszervezete Prókay Sándorné elnök, az Igazságos Jogállamért Szövetség Salga István elnök, az Egészséges Egészségügyért Egyesület Tinnyei-Tóth Lászlóné titkár képviseletében, az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának számos tagja, a Civilek az Európai Unióért Szabó Sándor elnökkel, és további társadalmi és érdekvédelmi szervezetek, valamint tanárok és szociális kérdésekkel foglalkozó szakemberek.

     Nem értjük azokat, akik elzárkóznak a dialógus elől, és visszarettennek az együttgondolkodástól, a közös tervezéstől, az együtt cselekvéstől másokkal, széles demokratikus összefogással. A társadalmi és a nemzeti felemelés ügye nem rendelhető alá pártérdekeknek, egyéni érdekeknek. A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal tovább halad a társadalmi összefogás útján. Teretoeilt biztosít a közös cselekvésnek minden tisztességes, demokratikus, a nemzeti haladásnak elkötelezett erő szervezet és egyén számára. Véleményünk szerint az országunkat és nemzetünket sújtó válságból csak társadalmi összefogással, meglehet egy új társadalmi koalíció kialakításával lehet kilábalni – mondta -, és a közös munka folytatására szólított fel.+++

 

   

 

 

 

 

Kiadta: MSZF SZK

06 30 5927371

 

 

 

 

Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra

E-mail           Oldal nyomtatása        Link küldése